Co-housing (közösségi lakóhely)

A cohousing Nyugat- Európában elterjedt alternatív, közösségi lakhatási forma. Elterjedése Dániából indult a 60-as években, ahol fiatalok összeálltak és  a társadalmi, városi elszigeteltség ellenében új életmód kialakítására törekedtek. A városi élet előnyeit és az egykori falusias élet közösségi kapcsolatait szerették volna egyidejűleg kialakítani maguk körül - nem lemondva a demokratikus működés és a fejlődés adta lehetőségekről, egy mégis fenntarthatóbb életformával. Elhatározásuk eredménye lett a cohousing, olyan közösségi lakóhely, ahol a privát lakások mellett a benne lakók közösségi funkciókat is megosztanak egymással, a maguk által választott mértékben. (K. McCamand, Ch. Durrett, 2011)

A nemzetközi szakirodalom a cohousingot az alábbiak szerinti hat ponttal definiálja: a használók, lakók részvétele a folyamatokban, az épület létrejötte/átalakítása közösségi tervezés eredménye, a cohousingban privát és közösségi létesítmények egyaránt megtalálhatóak, a lakóközösség önmenedzsmenttel működteti a ház belső ügyeit, közös életét, a döntési struktúra nem hierarchikus rendszerben működik, nincs vagyonközösség.

Magyarországon a cohousing nem terjedt el- mint a városiasodás és fejlődés lépéseiben általában, ebben is évtizedes lemaradással követi nyugati szomszédait. Bár beszélhetünk előképekről - faluközösségről, házközösségről, idősotthonokról, kollégiumokról - itthon egyetlen cohousing kísérletet tart számon az építész szakma, a Miskolci Kollektív ház példáját, ami sajnos ma már nem közösségi alapon működik.

Az itthon elterjedt lakásformákhoz képest a cohousing legfőképp abban különbözik, hogy a lakók/használók részvétele mind a tervezésben, mind a fenntartásban nagyon aktív. Míg az itthon elérhető lakástípusoknál jellemzően a privát terek védelme dominál - mind a családi házak, mind a többlakásos házak (köznyelvben társasházak) esetében - addig a cohousing a közösségi és privát egyensúlyára törekszik. Érdemes megemlíteni, hogy az itthon ismert “építőközösségek” és “kaláka hagyomány” mégis hazai előképként szolgálnak a tervezés/ építés idején való részvételre, az együttélő közösségek (házközösség, kollégium, szerzetesi közösség) a fenntartás ideje alatti közösségre.

A rendszerezés és ismertetés kedvéért típusokba soroljuk a cohousingokat, bár hangsúlyozni érdemes, hogy a cohousingok éppen az egyedi tervezés miatt nagyon különbözőek. Elhelyezkedés szerint belvárosi, kertvárosi területeken is megtalálhatók, többlakásos házak - csoportházak is vannak közöttük. Lakásösszetételük általában függ a lakók összetételétől. Kisebb 6-20 lakásos, közepes 20-50 lakásos, nagy 50 lakás feletti cohousingok egyaránt léteznek. A lakók összetétele sok esetben egy korosztályra redukálódik: fiatal egyedülállók, családok, 50+-os lakók, de talán mondhatjuk, hogy többségében a cohouisngok igyekeznek a vegyes korosztályos lakóösszetételre törekedni, ezzel is erősítve a generációk közötti kapcsolatot és a sokszínűséget. A cohousingok tulajdoni formájukat tekintve is többfélék. A magántulajdonban lévő lakásoktól a lakásszövetkezeten át a szociális alapon bérelt lakásokig vannak példák. Sok esetben vegyes tulajdoni szerkezettel biztosítják a házon belül a társadalmi rétegek keveredését is.

A cohousingok éppen a közös szellemi tőke, a jobb életminőség (nem életszínvonal) elérése, a közösségi szemlélet által a fenntarthatóság haladó gondolkodásának sok elemét alkalmazzák. A közösség által megosztott terek, infrastuktúra, funkciók, idő a fenntarthatóság három pillérével összhangban a “sharing economy, sharing social goods, sharing environment” hármasának gyakorlati megvalósítására ad mintaértékű példákat.

A cohousingokban megosztott terekre példa a közös időtöltésre szolgáló belső terek: könyvtár, nappali, konyha, gyereksarok, bár, csendszoba, melyek sok esetben egy multifunkciós térben vannak. Közös használatú gazdasági helyiségek: mosókonyha, biciklitároló, tároló, barkács szoba. Közös külső helyek: közös kert, teraszok, tetőterasz. Gyakori a környezeti újrahasznosítás, megújuló energiák megosztása: közösen telepített napelem, gyökérzónás ülepítő tó, komposztáló, haszonkertek (parkolók helyén). Átalános a Közös infrastuktúrák kialakítása: car sharing, internet, előfizetések, közösségi vásárlás. Feladatok közül a ház, terek, kert rendben tartása, menedzsment, programok szervezése, gyermekfelügyelet-csere is gyakran fordulnak elő - akár a szívességbankok, önkéntesség mintái.

A co-housingok társadalmi összetételére jellemző a külföldi (jellemzően holland, német, angol és amerikai) szakirodalmak alapján, hogy főleg átlagon felül iskolázott emberek választják ezt a lakozási format, olyanok, akik alacsony fizetéssel vagy akár nem teljes állással rendelkeznek, s sokszor távmunkában foglalkoztatottak. A szakirodalom ezt egy túlképzett és alulfoglalkoztatott csoportként írja le, akiknek (a cohousingba költözésükkor) elég tudásuk és tőkéjük van arra, hogy idejüknek egy részét a közösség szolgálatába állítsák. (Chris Scotthanson – Kelly Scotthanson, 2005) Kitűnik ugyanakkor, hogy a co-housingot választók, bár nem mindig rendelkeznek kiugróan magas bérekkel, mégis az átlagnál több pénzügyi erőforrás áll a rendelkezésükre, általában hitel-mentesek és már volt saját tulajdonú ingatlanuk. Jellemzőjük még, hogy középkorúak, fehérek – vagy legalábbis nem az adott ország kisebbségéhez tartozóak -, és kifejezetten pro-aktívak (sokszor vállalnak szerepet közösségi munkákban és szervezetekben). Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a co-housing lakozási forma, bár változastos lakóösszetétellel bír, ez mégsem mondható el a lakók képzettségi szintjéről, bevételi forrásairól, vallási és etnikai hovatartozásukról. (Jo Williams, 2005)

Három kertvárosi területen épült példán keresztül bemutatjuk, hogy a szuburbánus problémákra milyen kreatív/ együttműködésen alapuló/ sharing szemléletű megoldásokat alakítottak ki már létező cohousingok közösségei.

Trudeslund (1981) Koppenhágától északra, Birkerød településen egyike az elsőként létrejött cohousingoknak Európában. A kezdeményezés kb 20 családtól indult, akik családi házak tervezésére kijelölt területen valósították meg a 33 lakásos, csoportházas beépítést, a szabadon álló családi házaknál sűrűbb, közösség-orientált módon.

Lismortel (1983)  Eindhoven kertvárosi részén megvalósult, 67 lakóegységből álló cohousing. A lakó-struktúra 3 szintjét alakították ki: csoportok, clusterek, cohousing közösség. A csoportok 6-8 főből állnak, több szinten egy-egy házrészt laknak be közös nappali-étkezővel, konyhával. 2-3 csoport egy-egy clustert alkot, közös kerttel, tárolóval. A teljes cohouisng rendelkezik egy közösségi házzal - multifunkciós térrel, közterekkel, megosztott szolgáltatásokkal.

Lange-eng (2008) Bofællesskabet, Koppenhága mellett épült beépítés. Kortárs anyaghasználattal és tömegformálással, agy udvar körül keretes beépítésként két és háromszintes szárnyakkal a cohousingban vegyes lakástípusokat találunk: egyszintes kislakások, kétszintes családi duplexek.. Az oldalak mentén sorakozó lakásokat a sarkokon közösségi funkciók kapcsolják össze. A kert kialakítása, a növényzet íves öblei, és a homlokzatot tagoló lépcsők a félprivát - védett terek lehatárolását terekmtik meg.