A Replan kutatások lezárása óta eltelt annyi idő, hogy úgy éreztük, ideje van egy kis utánkövetést csinálnunk, ezért mind a 6 csoporttal készítünk egy interjút, a tapasztalatokról, meglátásokról, ambíciókról, aminek a sorát Theisler Katalin, az 1. csoport vezetője nyitja meg.

Mit jelent nektek a Replan, mint fogalom?

A Replan szó szerint újratervezést jelent, ami a csapatunk munkájára annyiban nem volt igaz, hogy nem egy meglévő leromlott állapotú területet terveztünk újra, hanem a projektünk az általános lakhatási módot "tervezte újra", mutatott egy Magyarországon nem megszokott életformát. A Replan, mint projekt egy lehetőség volt számunkra, hogy mindazt a tudást, amit a co-housingról korábban a Közösségben Élni Kezdeményezésben, nemzetközi interjúk során, illetve szakmai könyvekből, honlapokról összegyűjtöttünk, egy kísérleti projektben kipróbálhassuk. Ez valósult meg a fiktív közösségi tervezési folyamatban, kiváló építész és kutató mentorokkal támogatva.Év végén családi szokás nálunk, hogy visszatekintünk az elmúlt évre, leltárt készítünk, s erre alapozva megtervezzük a következőt. A Replan egy ilyen értelemben vett leltár is volt. Egy versenyképes és erős mezőnyben, mindazzal a tapasztalattal, ami az építész és szociológus kutatóknál felhalmozódott, elemzően rátekinthettünk a magyar lakásállományra, látva mi az, amiből kiindulunk, és keresve az új utakat: hogyan tudnánk itthon, ma jobban lakni.

Visszatekintve mennyire örültök a választott területtípusnak? Véleményetek szerint sikerült megfelelő vagy akár áttörő megoldást találni a helyi problémákra?

A területtípus kiválasztásában aktív szerepünk volt. Ma is úgy gondoljuk, hogy a szuburbánus területekre kiköltöző sok esetben családos, fiatal lakóknak és a helyi idősebb generációnak egyaránt előnyös lenne a cohousing lakhatási forma. Egyebek mellett ez a lakhatási forma egymás megismerésére, az új lakók integrálására és a régi szokások megújulására is jó lehetőségeket kínál. A javaslatunk a szuburbánus területek általános problémáira adott megoldásokat, a konkrét terület problémái nem mindenben egyeztek ezekkel. Ellenben a felvázolt alternatívát adaptálva a Replan kutatás óta több területre kidolgoztunk fejlesztési javaslatot, mint például a XII. kerület külső területeire.

Te, mint csoportvezető személyesen mit profitáltál a feladatból?

Elsőként a co-housing csoport koordinálásának tapasztalatát emelném ki. A lakótalálkozók alapos előkészítésével és lebonyolításával egy nagyon jó alapot tudtunk felépíteni ahhoz, hogy a co-housing létrehozási folyamatát már a való életben is koordinálni tudjuk. A tapasztalatot azóta több workshopba beépítettük, bizonyos elemeket rutinszerűen használunk, másokat tovább finomítunk. Emellett a másik fontos nyereség az a tapasztalat, amit a közös szakmai munka eredményezett. Összeállt egy olyan csapat, akikkel az aktuális co-housingos projektünkben is támogatjuk egymást. Gondolok itt többek között a mentorainkra, egyik csapattársamra, egy-két önkéntesként részt vett fiktív lakóra.
Ezeken kívül nyereségként említhető, hogy szakértőként, előadóként több felkérés elért minket, diplomához külső konzultációra kértek fel. Ezek a sikerek annak a tudásnak és tapasztalatnak az elismerései, amiket a témában összegyűjtöttünk.

A csoporttársaid -akik között sokféle szakmájú és érdeklődésű ember megtalálható- mit tanultak egymástól, illetve ők mit profitáltak a projektből?

Erre a kérdésre csapattársaim tudnak hitelt érdemlően válaszolni. Megkérdezésük alapján a projektből, a lakótalálkozókból és a többi csapat munkájából nagyon sokat tanultak, említették a gazdasági, pénzügyi gondolkodást, szociológiai látásmódot, különböző álláspontok értékeinek megtalálását, felelősségvállalást, a csapatmunka fejlesztésének módszereit.

A problémamegoldások kidolgozása során honnan próbáltatok ihletet meríteni? 

A co-housing témája annak ellenére, hogy magyar nyelven kevéssé ismert, más nyelveken jól feldolgozott szakirodalommal bír. A problémák feltárását hazai szakirodalomra alapoztuk, a problémák megoldásorientált újrarendszerezése volt számunkra a kreatív feladat. Az innovatív elemeket nemzetközi tapasztalatokból merítettük, személyes interjúkból, épületlátogatásokból szerzett tapasztalatokra építettünk.

Ti a co-housing típusú együttélést tartottátok megoldásnak, ezt a hazai viszonyok között mennyire tartjátok életszerűnek? Ti laknátok ilyenben?

A kérdés egyszerűbb felével kezdve: a csapatból többen is szívesen laknánk co-housingban. Egyik tagunk, Babos Annamária jelenleg is egy lakásközösségben él, én pedig két hónapot egy holland co-housingban töltöttem. Mindketten jó élményekről számolunk be.
A kérdés másik felét illetően: tisztában vagyunk vele, hogy Magyarországon még nincs megvalósult co-housing, ezért természetesen felvetődik a kérdés, mennyire reális mindez itthon. A Közösségben Élni Kezdeményezésben négy éve dolgozunk azon, hogy megtaláljuk, hogyan lehet a co-housingot Magyarországra adaptálni. Természetesen látjuk és szükségesnek tartjuk figyelembe venni, hogy itthon más viszonyok vannak, mint azokban a jellemzően észak- illetve nyugat-európai országokban, ahol a co-housing szélesebb körben elterjedt. Csak néhány dolgot említve: erősen eltér a közösséghez, az ingatlanhoz való viszony, a családi kapcsolatok ápolásának rendje, a háztartások anyagi feleslege és szabadideje. Az adaptálásban nem csupán azt keressük, hogy a co-housing hogyan valósulhat meg, hanem hogy annak elemei miként használhatóak más lakhatási formákban, vagy annak legkisebb változata, a lakásközösség hogyan valósulhat meg. Előbbit egy miskolci panel lakótelepen tettük próbára, utóbbit a Grand Home projekt keretében járják körül munkatársaink. Az elmúlt évben több lakásközösség indult el a tapasztalatainkra alapozva. Emellett egy co-housing kezdeményezés is útjára indult, aminek koordinálását a Közösségben Élni csapata látja el.
A co-housing megvalósulását nem csak reálisnak látjuk, hanem azért aktívan teszünk is. Ugyanakkor arra számítunk, hogy mindez lassú folyamat eredménye lesz és sokat fog alakulni az itthoni körülményekhez.

Terveztek még hasonló vagy más témájú kutatást a közeljövőben?

A co-housingról sok tudást gyűjtöttünk össze. Az elméleti munka mellett az igazi sikerünk az első magyar co-housing megvalósulása lesz. A „Rákóczi Kollektívának” nevezett csoporttal ezen munkálkodunk. A co-housing kezdeményezésük létrehozási folyamatát 2015 óta koordináljuk, a folyamatot a Városkutatás Kft. kollégái is támogatják. Közösen keressük a hazai lehetőségeket jogi, pénzügyi, építészeti értelemben. Segítünk felépíteni a csapatuk szervezetét, belső működését, a ház létrejöttének ütemezését. Reméljük, hogy a következő interjúban már a megépült co-housingról számolhatunk be.

Amikor a Ferenciek terét még Felszabnak hívták, mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy randit ott csakis a Jégbüfé elé érdemes megbeszélni. Bár engem mondjuk a közeli Mézes Mackó marcipánburgonyái kicsit jobban vonzottak...

Az ikonikus cukrászda 63 év után most bezárja kapuit.

A Jégbüfének helyet adó Brudern-házat - melynek üzletekkel teli földszinti passzázsát Párizsi Udvar néven ismerjük - ugyanis megvásárolta a Mellow Mood Group nevű befektetőcsoport. Az 1909-1912 között épült eklektikus stílusú, eredelileg lakó- és iroda funkciókkal épült házat 7 év alatt tervezik felújítani. A műemlékvédelmi szabályoknak (remélhetőleg) eleget tevő rekonstrukciót követően ötcsillagos hotel, vendéglátóhelyek és rendezvényhelyszínek várják majd a látogatókat.

A projektről bővebben: http://www.origo.hu/itthon/20150825-jegbufe-parisi-udvar-bezar-mellow-mood-cukraszda-ferenciek-tere.html

Bár a környék az elmúlt években sok átalakításon, fejújításon ment keresztül, a Kossuth Lajos utca, és folytatólagosan a Rákóczi út boltjai igazi szégyenfoltjai a belvárosnak. 2009-ben felkaptuk a fejünket a MATT által kiírt Zavar? Tervezd át! pályázatra beküldött Utcahossz tervekre, amelyben két grafikus gatyába rázta a környékbeli üzletportálokat, de ezek az elképzelések sajnos csak virtuális szintig jutottak.

http://hg.hu/cikkek/design/7911-a-kossuth-lajos-utca-stockholmban

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében 2005-ben indult el az a program, amely Budapest egyik legkevésbé élhető, leginkább veszélyesnek és nemkívánatosnak tartott részének, a hírhedt VIII. kerületnek a rehabilitációját tűzte ki célul.

A szociális és lakhatási helyzet elemzésekor készített problématérképet a Replan kutatás résztvevői is hasznosították, hiszen a program kezdetekor összegyűjtött adatokat a Főváros a projektcsoport részére elérhetővé tette.

A Magdolna-negyed program terveit - melynek megvalósítása 3 ütemben, 15 év alatt kívánják megvalósítani - a Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából készítette a Rév8 Rt.(Alföldi György, Sárkány Csilla - akit a Replan munkatársai között is üdvözölhettünk, ifj. Erdősi Sándor, Apró Attila, Csete Zoltán és Kolossa József). A program irányítását 2011-től egy nonprofit kft. vette át.

Az Integrált Városfejlesztési Stratégiában részletesen taglalt rehabilitációs programról az építészfórum.hu készített egy közérthetőbb összefoglalót (ld. a következőkben). Bár a Replan kutatás a VIII. kerületet nem érintette, minden általunk is vizsgált terület problémáit lefedik az itt feltárt nehézségek és negatívumok, és az elérni kívánt célok is hasonlóak. Cél az élhető és fenntartható városi környezet.

A MAGDOLNA-NEGYED PROGRAM

Helyzetértékelés
A Magdolna-negyed a fővároson belüli kedvező elhelyezkedése ellenére az épített környezetéből fakadó adottságai, korábbi gazdasági szerepének leértékelődése, történeti, társadalmi fejlődésének negatív alakulása miatt Budapest vélhetően legnagyobb összefüggő krízisterületévé alakult át, s egyes - jelentős kiterjedésű - részei kifejezetten a nagyvárosi szegénynegyedek jellemző arculatát mutatják.

A negyed egymásra halmozódó kedvezőtlen adottságai címszavakban a következőképpen foglalhatók össze:

• Az akcióterületen koncentráltan élnek a hátrányos helyzetű családok és a hátrányos helyzetben lévő családok körében felülreprezentált roma népesség.
• A kerületben itt a legmagasabb a munkanélküliség, legalacsonyabb a gazdaságilag aktív népesség aránya.
• Az iskolázottságot tekintve is itt a legnagyobb a lemaradás: magas az általános iskolai végzettséget sem szerzők aránya, alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.
• A városrész gazdasági potenciálját, foglalkoztatási helyzetét tekintve az egyik legrosszabb terület Józsefvárosban.
• A negyed gazdasági, szociális helyzete ellenére a segítő szakma önkormányzati és civil intézményei csak igen korlátozottan vannak jelen a területen.
• A terület környezeti állapota erősen leromlott, az épületállomány korszerűtlen összetételű és rendkívül rossz minőségű, nagy az aránya a kis alapterületű, nem komfortos lakásoknak.
• Az ismertté vált bűncselekmények száma az érezhetően javuló közbiztonság ellenére magas. Súlyos problémát jelent a kábítószer élvezet és terjesztés, valamint a történeti hagyományokra visszanyúló, bár a közterületekről napjainkra lényegében eltűnt prostitúció.
• A fizikai környezet folyamatos romlása és az évek óta tartó lefelé mozgó társadalmi spirál következtében a városrész egyre jobban leszakad a kerület többi részétől.
• A városrész szegénynegyed jellegéből adódóan az egészséges közösségi lét hiánya, a kiúttalanság érzékelhető.
• A terület "halmozódó hátrányai" mellett néhány kedvező elem, jelenség is jellemző:
  • a negyed területén (is) dolgozó önkormányzati intézmények
  • az itt működő - néhány - civil szervezet (pl. az Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a Wesley János Lelkészképző Főiskola) komoly szakmai felkészültséggel és elhivatottsággal végzi segítő tevékenységét.

A hátrányos helyzetű családok magas koncentrációja "elfogadóbb" közeget jelent a fizikai és / vagy mentális állapotuk miatt sérült, etnikai hovatartozásuk miatt megkülönböztetett emberek, magyar és nem magyar bevándorlók, stb. számára. Ez az "elfogadás" azonban - a szegénynegyedekre jellemző módon - nagyon sok esetben együtt jár a gyengék kihasználásával, ellehetetlenítésével és a "különcök", a kitörni vágyók kirekesztésével.

A negyedben továbbra is jelen van egy keskeny középréteg, amely nem akart vagy nem tudott a városrészből elköltözni. E réteg egy, a negyed megújítására vonatkozó program megkezdésekor könnyebben mozgósítható, mint a legelesettebb családok tagjai. E réteg megtartása és a lehetőségek szerinti szélesítése kulcsfeladata a programnak.

Tekintettel a városrész lakókörnyezeti adottságaira, gazdasági lehetőségeire, a lakosság társadalmi, etnikai összetételére, képzettségére hosszabb távon sem várható, hogy a Magdolna-negyed ingatlanpiaci pozíciója olymértékben felértékelődik, hogy az "őslakosságot" fokozatosan kiszorítva a közép és magas státuszú lakosság lakóhelyévé váljon.

A realitások figyelembe vétele mellett az akcióterületi programnak kifejezetten nem ez célja.

Az akcióterületi program feladata
Megakadályozni azt a fenyegető veszélyt, hogy az akcióterület a város legnagyobb, összefüggő nagyvárosi szegénynegyedévé, a szó szigorú értelmében vett szegény-etnikai gettóvá váljon.
ennek elkerülése érdekében megindítani azokat a társadalomfejlesztő, közösségépítő és gazdaságélénkítő programokat, amelyek hosszú távon lehetővé teszik, hogy a negyed élhető, biztonságos és egészséges lakóhelyet biztosítson a társadalom alsó és alsó-középosztálybeli csoportjainak.

A negyed városfejlesztési stratégiája
A kerületfejlesztési stratégia Józsefváros fejlődésének legfontosabb irányának a gazdasági - társadalmi helyzet erősödését, a jelentkező társadalmi problémák oldását határozta meg. A kerületi stratégiában kiemelt helyen szerepel Magdolna negyed megújítása, város regenerációja.

Cél, hogy a negyed újra Józsefváros lakható részévé váljon, mely képes befogadni és hosszútávon megtartani, otthont teremteni a különböző kultúrájú és társadalmi háttérrel rendelkező rétegek, generációk számára. Identitásának fejlesztésével a Magdolna negyed önálló, egyedi arculatú, de a környező területekhez szervesen kapcsolódó városrésszé váljon.

Stratégiai célok
Hosszú távú társadalmi cél: a negyed életminőségének fejlesztése, megfelelő színvonalú lakhatás biztosítása. A negyed fejlődését a társadalom bevonásával, a helyi társadalom kohéziójának erősítésével, a társadalmi sokszínűség megőrzése mellett kívánja elérni.

Rövid távú társadalmi cél a romló társadalmi folyamat megállítása:

• A negyedben élő, sorsán változtatni akaró családok számára az egyéni fejlődés lehetőségének megteremtése, egyénre szabott tanácsadás létrehozása, oktatási, továbbképzési, kulturális programok biztosítása.
• A lakók közötti kapcsolat, civil szerveződés elősegítése szomszédsági egyesület, szervezet kialakításával. Ennek érdekében fórumokat, találkozó helyeket kell létrehozni, működtetni.
• A fiatal korosztály számára esélyt teremteni a tovább tanuláshoz, a társadalmi beilleszkedéshez, a hátrányok fokozatos leküzdéséhez.
• A szegregáció és előítélet csökkentése, a negyedről alkotott negatív kép áttranszformálása egyedi és sajátos akciókkal.

Gazdasági cél
Hosszútávú gazdasági cél: a terület gazdasági pozíciójának erősítése, a gazdasági aktivitás élénkítése. Ezért a programok megcélozzák a terület jövedelemtermelő és önfenntartó képességének javítását, a helyi munkaerőpiac fejlesztését és ezzel a tartós munkanélküliség csökkentését.

Környezeti cél
Hosszútávú környezeti cél: A terület közterületeinek, zöldfelületeinek mennyiségi és minőségi növelése, fenntartható lakókörnyezet létrehozása a lakóépületek folyamatos, kis lépésekben történő felújításával, az építészetileg értékes épületek megőrzésével, új lakóépületek építésével.

Tavaly indított cikksorozatot a Kreatív magazin "Az én városom" címmel, melyben munkatársaik és marketing szakemberek mutatják be lakókörnyezetüket. Saját tapasztalataikat, élményeiket felsorakoztatva mutatják be a budai és pesti kerületeket, azok szépségeit, kevésbé vonzó oldalait és olykor titkos vagy elfeledett zugait. A sokakat megosztó nyolcadik kerületről több beszámolót is olvashatunk, a legfrissebbet Pajor Attilától, a Group M kereskedelmi vezetőjétől.

http://www.kreativ.hu/cikk/az_orczy_negyed__ahol_az_utca_maga_az_elmeny

Olvassátok, véleményezzétek, hiszen a város a tiétek is!

Az eddig megjelent beszámolókat itt talájátok:

http://www.kreativ.hu/rovat/az_en_varosom/index.php

 A VIII. kerület ismert utcáit már a 19. század közepétől előszeretettel látogatták a mulatni vágyók. A Király utcában például négy Macska nevű mulató - a Fekete, a Kék, a Vörös és a Tarka - működött, kétes elemeket és hírességeket egyaránt odacsábítva. Vajon ehhez mit szóltak az ott lakók?

A korabeli bulvárhírekről bővebben itt olvashatsz: 

http://index.hu/kultur/eletmod/2015/04/30/varostura_a_kejnegyed_bugyrai_zsidonegyed_falanszter/

Egynapos konferencián foglalták össze a Replan kutatás eredményeit a tervezőcsapatok és a támogatók.

Május 6-án a Holcim által működtetett C3 Atelier-ben tartották azt a rendezvényt, amelyen a szakma és a sajtó képviselői megismerhették a 10 hónapos kutatómunkával megszületett 20 építésztervet. A program háziasszonya Márta Irén volt, aki a kutatást kezdetben a Holcim vállalati és kommunikációs igazgatójaként, majd a Holcim Hungária Otthon Alapítvány ügyvezetőjeként pártolta.

Az előadássorozatot Richard Skene, a Holcim Észak-Duna Régió vezérigazgatójának köszöntője nyitotta meg. Skene a kutatás egyik sikereként a szakmák és érdekeltségi körök páratlan összefogását emelte ki, mely nélkül nem születhettek volna meg azok a minden fél által által fenntarhatónak ítélt és támogatott ötletek, melyek a vizsgált kritikus fővárosi zónák lakhatási problémáira kínálnak megvalósítható megoldásokat.

Fegyverneky Sándor, Magyarország első országos főépítésze és a Replan egyik ötletgazdája a Holcim Hungária Otthon Alapítvány képviseletében arról beszélt, miként született meg a kutatás alapötlete, mi inspirálta a feleket az együttműködésre, melynek eredményessége vitathatatlan.

A konferencia programját egy külföldi előadás is színesítette, részletesebben bemutatva a több kutatási csoportot is érintő közösségi létformát, a cohousingot. A hazánkban még nem elterjedt, de a nyugati országokban egyre inkább teret hódító cohousing létjogosultságát és működését egy svájci példán keresztül ismerhettük meg Dr. Marie Antoinette Glaser szociológus, az ETH Zürich oktatójának előadásban. 

A Replan projekt fontosságáról és arról, miért szükséges újragondolni a budapesti lakásformákat, Ekler Dezső építész tartott prezentációt, bemutatva a főváros településszerkezetének változásait.

Ahogy azt a kutatás elindulásakor írt bejegyzésünkben már olvashatták, projekt végig élvezte a Főváros támogatását, így az előadók sorából nem hiányozhatott Finta Sándor, Budapest főépítésze, aki az alkalmazott városfejlesztési eszközöket, módszereket ismertette.

Az egyetem képviseletében Perényi Tamás DLA, a BME Építészmérnök Kar Lakóépülettervezési Tanszék vezetője foglalta össze az együttműdödés eredményeit, nehézségeti, és mondott köszönetet minden résztvevőnek, akik munkájukkal hozzájárultak a projekt kivitelezéséhez.

A nap második felében a hat csoport prezentációját hallgathatták meg a jelenlévők.

A rendezvényen mutatták be azt a 136 oldalas exkluzív kiadványt, amely méltó módon foglalja össze a 10 hónapos munka során született terveket, mutatja be azok építészeti, szociális és közgazdasági hatását és fenntarthatóságát.

A Replan kutatás nemcsak témáját és az érintettek számát tekintve fontos és előremutató, de azért is, mert a lakhatási problémák kezelésében a rutions építész szakemberek mellett építészhallgatók is részt vettek. Hiszen kitől várhatnánk a legfrisebb, legformabontóbb elképzeléseket, ha nem tőlük?

A hat csoportból kettő - köztük a 3. csoport - folytatta oktatásba integráltan a munkát, sok hallgató részvételével. A 3. csoporton belül az újpesti rozsdaövezet, vagy ahogy a helyiek hívják, a Bermuda-háromszög újragondolására négy elképzelés is született, ebből mutatunk most be egyet részletesebben. 

A terveket Albert Anna, B. Tóth Dániel, Bedrossian Ádám, Kovács Emese, Lukács Jonatán és Zsáry Noémi készítette.

A közösségi együttélés fogalma nem mai találmány. Magyarországon az első kezdeményezés 1979-ben született meg Miskolcon. Elképzelt formájában 10 évig működött, majd sajnos kudarcba fulladt.

Miskolci kísérlet

Történetünk szereplői műegyetemi építészhallgatókként titkos álmokat szőttek egy elképzelt normális világról. A hatvanas évek hangulata még benne volt a levegőben, alternatív közösségek, utazás, szabadság, Eper és vér, Szelíd motorosok. A hagyományos életformák eltűnése után sehol nem látszott visszaút a régi világhoz, de a Nyugaton kibontakozó fogyasztói kultúra sem volt túl vonzó az ottani új generációknak. 1975-ben, jóval a Szovjetúnió összeomlása és a Digitális Világforradalom kirobbanása előtt vagyunk.  Magyarországon a rendszer működik, de a válság mélyül, fásultság van. Az emberek félrehúzódva menedéket keresnek, vagy zavarukban örjöngenek egy bezárt és ellenőrzött világ otthonos díszletei között.

Miskolc az Acélváros ebben az időben fellendülése utolsó szakaszát éli a szocialista nehézipar észak-magyarországi fellegváraként. Pénzt és energiát nem kímélve folyik a Pece-parti Párizs kíméletlen átépítése szocialista modern panel-metropolisszá. Ideális terep harminc idealista fiatal építész számára: egymásrautaltságukban lehetőség az álom megvalósítására. A város vezetői – súlyos építészhiánnyal küszködve – a csoport letelepítésére koncentrálnak és ebből jön létre az építész műteremház, a Miskolci Kollektív Ház. Ha egy durva iparváros kellős közepén is, annál nagyobb kihívásként.

A Miskolci Építész Műhely hamarosan szabad, befelé és kifelé egyaránt nyitott szellemi közeggé vált Bodonyi Csaba és Ferencz István vezetésével, akik mesterükkel, Plesz Antallal együtt felvállalták a tapasztalatlan fiatal társaságot. A közös tervpályázatok során a szerkezeti, szerkesztési kötöttségektől gyorsan eljutottak egy új, integrált környezetalakítás igényéig, a spontán és tervezett elemek harmonikus viszonyának elemzéséig, a primer anyagnál magasabb rendű építészeti tér vizsgálatáig. De igazából az elveszett normalitás visszaszerzése volt a tét, amit különböző – történeti, szerves, flexibilis, regionális, hagyományos – jelzőkkel illettek. Az analitikus várostervezés ötvöződött az építészet kontextualista felfogásával, az építészeti terek vizsgálata, megismerése, használata pedig a technológiai-szerkezeti szabadsággal és kreativitással.

A legkisebb építmény is alakítja, megváltoztatja a környezetét. Az embereket kiszolgáló mai tárgyözönben és túlépítettségben előtérbe kerül a megkülönböztetés, a megjelölés igénye. Amit nem lehet észrevenni, az nincs. Egyszerre kell illeszkedni és változtatni. Beleolvadni, mégis kitűnni. Szegénynek mutatkozni és belül gazdagnak maradni. A tervezés hosszú és bonyolult, sok résztvevős, sokszor konfúz folyamatában a forma gyakran bujócskát játszik, alakoskodik, felbukkan, eltűnik, átváltozik, felforrósodik, aztán kihűl. Szerencsére az építészet lassú műfaj, a házak türelmesen várják egyedi sorsuk, megismételhetetlen szubsztanciájuk beteljesedését.

A Kollektív Ház egy egész generáció álmát, normális praxis utáni vágyát valósította meg. 1979 és 90 között a hivatalos modernizmus kudarca és az új, globális, info-kommunikációs világkorszak beköszöntése között egy évtizednyi pillanatra megállt az idő és hagyta élni a miskolci kísérletet a maga különös egyediségében. Az ideák és elvek világától fokozatosan közeledtünk a hely konkrét valósága  felé, de elérni már nem tudtuk. Ez volt a felnőtté válás kínzó lehetetlenségére adott válaszunk.

forrás: ÉK Egyesület ekegyesulet.hu

Kik élnek itt? És vajon jó nekik?

A Belső-Erzsébetváros egy hagyományos, sűrű, zártsorú beépítésű, nagy népsűrűségű zóna, ahol a városszerkezet, és zömében a beépítés is több, mint száz éve alakult ki. A lakások 70%-a a 19. század második felében épült a helyi polgárok, középosztálybeliek és kispolgárok részére. A tervezési terület a Kazinczy utca - Király utca - Kis Diófa utca - Dob utca által határolt tömb, amely 33 telket tartalmaz, ebből 11 jelenleg üres. A meglévő épületek zöme két- és háromemeletes, de találni néhány egyemeletes és egy hatemeletes házat is. A különböző méretű és alakú telkek beépítése legtöbbször U alakú vagy zártudvaros, a keskenyebb telkeken L alakú. A legkisebb mélységű telkeket csak az utcafronton építették be. A terület 2002 óta a világörökség részét képező
Andrássy út és történelmi környezetének védelmi zónájához tartozik.

A tömbben a lakások 65,3%-a még 2011-ben is önkormányzati tulajdonban volt, és ez napjainkra sem változott meg lényegesen. Az épületek hasznosítását illetően ez kivételes helyzetet teremt, elég csak összehasonlítani Belső-Erzsébetváros átlagával, ahol ez az arány mindössze 13%. A területen a lakosság társadalmi helyzetét
tekintve vegyes összetételű: az átlagnál magasabb a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők és a munkanélküliek aránya, ugyanakkor a felsőfokú végzettségűek aránya nem tér el a budapesti átlagtól. Az önkormányzati bérlakásokban alacsonyabb társadalmi státuszú lakosság lakik. 1990-2001 között a természetes fogyás, valamint a felerősödött szuburbanizációs folyamat következtében 20%-kal csökkent a lakónépesség. A fogyás 2000 után mérséklődött. A negyed keresett lett a külföldi szálláskeresők és a 25-35 éves korosztály körében.

A gazdasági válság és a terület védetté nyilvánítása alapjaiban változtatta meg a terület fejlődési irányát. A lakóingatlanok ára 18%- kal, a forgalom 25%-kal csökkent 2008-2013 között. Egyre több üres ingatlant átmeneti időre romkocsmaként hasznosítanak, a lakásokból hosteleket alakítanak ki. A változás olyan mértékű, hogy a kiteljesedő szórakozónegyedben egyre nehezebb nyugodtan élni. Az átalakulás vesztesei a családok és az idősebb korosztály, az albérletekben lakó diákokat kevésbé zavarja az éjszakai nyüzsgés. Az ideiglenes lakhatás térhódításának eredménye az is, hogy az emberek már nem figyelnek egymásra úgy, mint régen; megszűnnek a segítséget, felügyeletet és biztonságot nyújtó szomszédsági viszonyok.

A panelház (röviden panel) előre gyártott vasbeton elemekből készült lakótömb. A volt keleti blokk államaiban a legelterjedtebb, de a Földszámos országában próbálták a 20. század nagy világháborúi után kialakult lakáshiányt ezzel a viszonylag gyors és olcsó építési technológiával csökkenteni. Magyarországon közel 788 000 panellakás található, ezekben él a lakosság ötöde.

Budapest legnagyobb lakótelepe Újpeseten található, 16.840 lakásával (1969-86 között épültek) összesen 36.000 embernek ad otthont. A IV. kerületet Újpalota és Óbuda követi a sorban.

A legnagyobb hazai panelüzem 1962-ben kezdte meg működését Dunaújvárosban. Kibocsátóképessége 1.200 lakás/év volt.

(forrás: wikipedia)

Magyarországon az első kísérleti jellegű panelház 1959-ben épült fel kohósalakos technológiával Dunaújvárosban. Az 1961-ben induló első 15 éves lakásépítési tervben több százezer lakás felépítését irányozták elő az átvett, és részben továbbfejlesztett szovjet házgyári technológia alapján. A döntést hosszas lakáspiaci és városszerkezeti elemzés előzte meg, és természetesen figyelembe vették az ország rendelkezésre álló anyagi forrásait is. Ennek keretében három házgyár építését határozták el. Ezekben a korai házgyárakban készültek az 1960-as évek Magyarországára jellemző vakolt falú, 4-5 emeletes, három lépcsőházas paneltömbök elemei (példáulJózsef Attila lakótelep). Ezek a lakások többségében kétszobások, átlagosan 53-55 négyzetméter alapterületűek, és korukból adódóan ezek szorulnak rá legjobban a felújításra. Az 1970-es évektől a fokozódó demográfiai nyomás (szülőképes korba érkeztek a Ratkó-gyerekek), és ezzel összefüggésben a várhatóan bekövetkező lakáshiány újabb lépés megtételére ösztönözte apártvezetést. Ennek következtében számos új házgyár épült, amelynek már modernebb, nagypaneles elemeket gyártottak. Praktikus okokból sok esetben a lakások konyhabútorai, beépített szekrényei is a házgyárban készültek. A '70-es években épült panelházaknak a legrosszabb a társadalmi megítélése, mivel a tömegtermelés, és a határidők minden áron való teljesítése sokszor a minőség rovására ment, illetve többségében 8-10 emeletes tömbök épültek, ami miatt zsúfoltság alakult ki, és ez rontotta az emberek közérzetét. Ebben az időszakban kezdődött a legnagyobb magyar lakótelepek építése (például Békásmegyeri lakótelep, Újpesti lakótelep, Újpalota). A nagypaneles épülettömbök már nem csak szovjet házgyári technológia alapján készültek, hanem nyugati (Larsen-Nielsen típusú) módszer szerint is (például Füredi úti lakótelep). A nagy panelosítási hullám lezajlása után az 1980-as években folytatódott a több ütemben készülő nagy lakótelepek építése. A korszak utolsó évtizedében sokkal szerényebb méretű épületeket terveztek, és a kivitelezés minősége is jelentősen javult. Több lett a háromszobás lakás, illetve odafigyeltek a lakókörnyezet minőségére is. Sok esetben a sivár lapostető helyett nyeregtető került a tömbházakra, ami jelentősen javította kinézetüket (pl.: Káposztásmegyerilakótelep), vagy javították a panelházak kinézetét különböző mintákkal(pl. Paksi Atomerőmű Lakótelep-Tulipános házak). A rendszerváltás után a házgyárak az ezeket létrehozó korábbi politikai- és gazdasági rendszer sorsára jutottak. 1990 után a még félkész lakótelepeket befejezték. A panelépítés harminc éve alatt közel 788 000 panellakás épült fel, amik meghatározzák a magyarországi nagyvárosok és iparvárosok képét. Arányaiban legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében található (az összes lakás 25%-a van panelházban). Az arányokat tekintve a sorban a második Budapest (az összes lakás 22,6%-a, 189 667 db).

forrás: házikó.hu