Innovatív megoldások a városi lakásproblémákra

REPLAN

Ismerjük meg Újhegyet!

2015. március 25. - REPLAN

17_ujhegyi_park_1983.jpg

Az Újhegyi lakótelep Kőbánya déli részén található, határai a Maglódi út a Sibrik Miklós úttól a Kozma utcáig – a X. és a XVIII. kerület közigazgatási határa – a MÁV szolnoki vonala – a Sibrik Miklós út a Maglódi útig. A házak többsége 1971-78 között épült sávos elrendezésű, tízemeletes szalagház.

Korábban szőlőföldek és bányák voltak a területen, maga a lakótelep pedig egy feltöltött szeméttelepre épült (Kőbánya területén több nagy szemétlerakó is volt egykor).

ujhegyi_fortepan_1977.jpg

Az újhegyi lakótelep 1977-ben. (forrás: Fortepan)

A lakótelep kialakításakor a szükséges infrastruktúrákat befogadó épületek is megépültek (bölcsőde-iskola, orvosi rendelő, üzlethelyiségek stb.) . Célterületünk, a Tavas utca 2-4- 6 alatti három szoliter tízemeletes panelépület utólag, korszerűbbnek számító „kísérleti tömbként” épült 1986-ban. A környéket több buszjárat köti össze a nagy közlekedési csomópontokkal, így tömegközlekedéssel a belváros 35-40 perc alatt elérhető.

A lakótelep több kifejezetten kedvező környezeti adottsággal rendelkezik. Laza beépítettség jellemzi sok fával és zöldterülettel. Teljesen közművesített, a kerületben itt a legkisebb az alacsony komfortfokozatú lakások aránya. Nincsenek nagy mennyiségben megüresedő és elhagyatott lakások, és a közbiztonság is javuló tendenciát mutat, mióta az önkormányzat bekamerázta a területet. A lakótelep tengelye az Újhegyi sétány: a központi sétálóutca, melynek mentén kisebb üzletek, edzőterem, kávézó, könyvtár, posta, gyógyszertár és orvosi rendelő is található. A sétány jelenleg elhanyagolt, az üzlethelyiségek alulhasznosítottak, de a kerület 2014-ben komoly pályázati forrást nyert a környező közterek és zöldterületek megújítására. A lakótelepekre jellemző szürkeséget megtörik a tömbök közti fák és a felújított épületek élénk színei. A régi bányató körüli hangulatos park népszerű pihenőhely. A közelben található az Újhegyi uszoda és Strandfürdő, valamint a Sportliget parkos-ligetes nyílt területe és játszótere.

ujhegyi-to.jpg

A cohousingról bővebben

Co-housing (közösségi lakóhely)

 

sharing.jpgA cohousing Nyugat- Európában elterjedt alternatív, közösségi lakhatási forma. Elterjedése Dániából indult a 60-as években, ahol fiatalok összeálltak és  a társadalmi, városi elszigeteltség ellenében új életmód kialakítására törekedtek. A városi élet előnyeit és az egykori falusias élet közösségi kapcsolatait szerették volna egyidejűleg kialakítani maguk körül - nem lemondva a demokratikus működés és a fejlődés adta lehetőségekről, egy mégis fenntarthatóbb életformával. Elhatározásuk eredménye lett a cohousing, olyan közösségi lakóhely, ahol a privát lakások mellett a benne lakók közösségi funkciókat is megosztanak egymással, a maguk által választott mértékben. (K. McCamand, Ch. Durrett, 2011)

 

A nemzetközi szakirodalom a cohousingot az alábbiak szerinti hat ponttal definiálja: a használók, lakók részvétele a folyamatokban, az épület létrejötte/átalakítása közösségi tervezés eredménye, a cohousingban privát és közösségi létesítmények egyaránt megtalálhatóak, a lakóközösség önmenedzsmenttel működteti a ház belső ügyeit, közös életét, a döntési struktúra nem hierarchikus rendszerben működik, nincs vagyonközösség.

 

Magyarországon a cohousing nem terjedt el- mint a városiasodás és fejlődés lépéseiben általában, ebben is évtizedes lemaradással követi nyugati szomszédait. Bár beszélhetünk előképekről - faluközösségről, házközösségről, idősotthonokról, kollégiumokról - itthon egyetlen cohousing kísérletet tart számon az építész szakma, a Miskolci Kollektív ház példáját, ami sajnos ma már nem közösségi alapon működik.

 

Az itthon elterjedt lakásformákhoz képest a cohousing legfőképp abban különbözik, hogy a lakók/használók részvétele mind a tervezésben, mind a fenntartásban nagyon aktív. Míg az itthon elérhető lakástípusoknál jellemzően a privát terek védelme dominál - mind a családi házak, mind a többlakásos házak (köznyelvben társasházak) esetében - addig a cohousing a közösségi és privát egyensúlyára törekszik. Érdemes megemlíteni, hogy az itthon ismert “építőközösségek” és “kaláka hagyomány” mégis hazai előképként szolgálnak a tervezés/ építés idején való részvételre, az együttélő közösségek (házközösség, kollégium, szerzetesi közösség) a fenntartás ideje alatti közösségre.

 

A rendszerezés és ismertetés kedvéért típusokba soroljuk a cohousingokat, bár hangsúlyozni érdemes, hogy a cohousingok éppen az egyedi tervezés miatt nagyon különbözőek. Elhelyezkedés szerint belvárosi, kertvárosi területeken is megtalálhatók, többlakásos házak - csoportházak is vannak közöttük. Lakásösszetételük általában függ a lakók összetételétől. Kisebb 6-20 lakásos, közepes 20-50 lakásos, nagy 50 lakás feletti cohousingok egyaránt léteznek. A lakók összetétele sok esetben egy korosztályra redukálódik: fiatal egyedülállók, családok, 50+-os lakók, de talán mondhatjuk, hogy többségében a cohouisngok igyekeznek a vegyes korosztályos lakóösszetételre törekedni, ezzel is erősítve a generációk közötti kapcsolatot és a sokszínűséget. A cohousingok tulajdoni formájukat tekintve is többfélék. A magántulajdonban lévő lakásoktól a lakásszövetkezeten át a szociális alapon bérelt lakásokig vannak példák. Sok esetben vegyes tulajdoni szerkezettel biztosítják a házon belül a társadalmi rétegek keveredését is.

 

A cohousingok éppen a közös szellemi tőke, a jobb életminőség (nem életszínvonal) elérése, a közösségi szemlélet által a fenntarthatóság haladó gondolkodásának sok elemét alkalmazzák. A közösség által megosztott terek, infrastuktúra, funkciók, idő a fenntarthatóság három pillérével összhangban a “sharing economy, sharing social goods, sharing environment” hármasának gyakorlati megvalósítására ad mintaértékű példákat.

 

A cohousingokban megosztott terekre példa a közös időtöltésre szolgáló belső terek: könyvtár, nappali, konyha, gyereksarok, bár, csendszoba, melyek sok esetben egy multifunkciós térben vannak. Közös használatú gazdasági helyiségek: mosókonyha, biciklitároló, tároló, barkács szoba. Közös külső helyek: közös kert, teraszok, tetőterasz. Gyakori a környezeti újrahasznosítás, megújuló energiák megosztása: közösen telepített napelem, gyökérzónás ülepítő tó, komposztáló, haszonkertek (parkolók helyén). Átalános a Közös infrastuktúrák kialakítása: car sharing, internet, előfizetések, közösségi vásárlás. Feladatok közül a ház, terek, kert rendben tartása, menedzsment, programok szervezése, gyermekfelügyelet-csere is gyakran fordulnak elő - akár a szívességbankok, önkéntesség mintái.

 

A co-housingok társadalmi összetételére jellemző a külföldi (jellemzően holland, német, angol és amerikai) szakirodalmak alapján, hogy főleg átlagon felül iskolázott emberek választják ezt a lakozási format, olyanok, akik alacsony fizetéssel vagy akár nem teljes állással rendelkeznek, s sokszor távmunkában foglalkoztatottak. A szakirodalom ezt egy túlképzett és alulfoglalkoztatott csoportként írja le, akiknek (a cohousingba költözésükkor) elég tudásuk és tőkéjük van arra, hogy idejüknek egy részét a közösség szolgálatába állítsák. (Chris Scotthanson – Kelly Scotthanson, 2005) Kitűnik ugyanakkor, hogy a co-housingot választók, bár nem mindig rendelkeznek kiugróan magas bérekkel, mégis az átlagnál több pénzügyi erőforrás áll a rendelkezésükre, általában hitel-mentesek és már volt saját tulajdonú ingatlanuk. Jellemzőjük még, hogy középkorúak, fehérek – vagy legalábbis nem az adott ország kisebbségéhez tartozóak -, és kifejezetten pro-aktívak (sokszor vállalnak szerepet közösségi munkákban és szervezetekben). Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a co-housing lakozási forma, bár változastos lakóösszetétellel bír, ez mégsem mondható el a lakók képzettségi szintjéről, bevételi forrásairól, vallási és etnikai hovatartozásukról. (Jo Williams, 2005)

 

Három kertvárosi területen épült példán keresztül bemutatjuk, hogy a szuburbánus problémákra milyen kreatív/ együttműködésen alapuló/ sharing szemléletű megoldásokat alakítottak ki már létező cohousingok közösségei.

Trudeslund (1981) Koppenhágától északra, Birkerød településen egyike az elsőként létrejött cohousingoknak Európában. A kezdeményezés kb 20 családtól indult, akik családi házak tervezésére kijelölt területen valósították meg a 33 lakásos, csoportházas beépítést, a szabadon álló családi házaknál sűrűbb, közösség-orientált módon.

Lismortel (1983)  Eindhoven kertvárosi részén megvalósult, 67 lakóegységből álló cohousing. A lakó-struktúra 3 szintjét alakították ki: csoportok, clusterek, cohousing közösség. A csoportok 6-8 főből állnak, több szinten egy-egy házrészt laknak be közös nappali-étkezővel, konyhával. 2-3 csoport egy-egy clustert alkot, közös kerttel, tárolóval. A teljes cohouisng rendelkezik egy közösségi házzal - multifunkciós térrel, közterekkel, megosztott szolgáltatásokkal.

Lange-eng (2008) Bofællesskabet, Koppenhága mellett épült beépítés. Kortárs anyaghasználattal és tömegformálással, agy udvar körül keretes beépítésként két és háromszintes szárnyakkal a cohousingban vegyes lakástípusokat találunk: egyszintes kislakások, kétszintes családi duplexek.. Az oldalak mentén sorakozó lakásokat a sarkokon közösségi funkciók kapcsolják össze. A kert kialakítása, a növényzet íves öblei, és a homlokzatot tagoló lépcsők a félprivát - védett terek lehatárolását terekmtik meg.

 

Lange-Eng (2008)

Lismortel (1983)

Trudeslund (1981)

fenntarthatósági “sharing” megoldások

szinglik, párok, idősek, fiatalok, családok

53 lakóegység

 egyedülállók (vegyes korosztály), kisebb családok

67 lakóegység

családok, egyszülős családok, egyedülállók

 33 lakóegység

lakóösszetétel és lakásszám

közös udvar, közösségi terek: étkező-konyha, színház, közösségi tér, játszótér

 csoportonként nappali és konyha-étkező

közös udvar, tároló

multifunkciós tér/ közösségi ház

étkező-konyha, vendégsoba, gyerekjátszó, könyvtár, terasz, mosókonyha, tároló, műhely, tároló, terasz, kert

közösségi terek

 közös főzés, gyermekvigyázás, filmnézés

étkezések, internet, péntek esti bár, jóga, filmnézések

étkezések, játéktér, gyerekvigyázás, internet, zene, közösségi vásárlás

munkacsoportokban szervezett tevékenységek

megosztott funkciók

 car-sharing

car-sharing, többségében bicikli

car-sharing

közlekedési megoldás

  

Mi is az a szuburbanizáció?

A szuburbanizáció a városfejlődés azon szakasza, amikor nagyszámú népesség költözik a városkörnyéki, jellemzően alacsonyabb beépítettségű, zöldebb lakókörnyezetbe. A világ különböző régióiban a szuburbanizáció egészen különböző mintázatokat hoz létre, ám meghatározónak, és a tudományos vizsgálatot megalapozó mintának az Egyesült Államokbeli folyamatokat tekintik (Kocsis J).

fisher.jpgNem véletlen, hogy a szuburbanizáció itt vált először tömegeket érintő jelenséggé, lévén első számú feltétele a magas szintű motorizáció és jó közúthálózat – vagy az ezt kiváltó jó minőségű tömegközlekedési infrastruktúra. A szuburbanizációt számos gazdasági és társadalmi ok hajtja (Kocsis J):

·      az egyre zsúfoltabbá, szennyezettebbé és dehumanizáltabbá váló városközpontokkal szemben egy emberközelibb, tisztább lakókörnyezet alternatívját és ideálját mutatja fel: ez különösen vonzó a családosok számára

·      a munkavégzés átalakulása sokak számára teszi lehetővé, hogy távmunkával, rugalmas munkaidővel többé ne kényszerüljenek a belvárosban élni; oda akkor menjenek, amikor céljuk is van vele

·      a külső területek olcsóbb telekárai magasabb minőségű és/vagy nagyobb lakóterületű házak/lakások építését teszik lehetővé

·      a lakóhely megválasztása egyre növekvő jelentőséggel bír a az identitás kifejezésében, a szuburbanizáció pedig gyakran összekapcsolódik a különböző társadalmi csoportok térbeni elkülönülésével

A bulinegyed éjjel-nappal

A középosztályt érintő lakhatási nehézségeket a VII. kerületi Király utcában vizsgáljuk, ahol a szórakozóhelyek kínálta szociális vonzerő, illetve a belvárosi bérházak rossz elosztása és állapota okozta ellentéteket szeretnénk feloldani egy újfajta lakhatási forma, a közösségi együttélésen alapuló shared flat (megosztott lakás) népszerűsítésével. 

Újhegy, új megközelítésben

Kőbányán az 1970-80-as években épült klasszikus tízemeletes panelekből álló Újhegyi lakótelepen vizsgálódunk. Itt az építészektől fontos elvárás, hogy a klasszikus megoldásokon – szigetelés, nyírásszáró-csere – túlmenően olyan lehetőségeket vázoljanak fel, amik a gazdaságossági szempontok mellett jelentős közösségépítő hatással is bírnak.

Lakható, de nem fenntartható – a Gubacsi lakótelep

A középosztály lakásproblémáit az 1950-60-as években épült XX. kerületi Gubacsi lakótelepen vizsgáljuk. A kiválasztott terület első ránézésre nem szolgál rá a krízis zóna címre, de az építészeti és szociológiai vonatkozások tekintetében jó terep a vizsgálódásra. Az elsőre rendezettnek tűnő épületek rossz elosztású lakásokat takarnak és kevés – vagy szinte semmilyen – lehetőséget kínálnak a közösségi együttlétre. A házak környezete is jóval több lehetőséget rejt magában, mint amennyit jelenleg kihoznak belőle.

Lakható ingatlanokat az újpesti rozsdazónába

A szociálisan nagyon érzékeny rétegek lakhatási körülményeinek javítására a IV. kerületi Berda József utca – Aradi utca – Csányi László utca – Pozsonyi utca által határolt rész zársorú családi házas övezetére és az ott található iparterületekre koncentrálva dolgozunk ki javaslatokat. Az épületek állapota és a tapasztalt megélhetési problémák miatt a vizsgált ingatlanok építészeknek és a szociológusoknak is nagy kihívást jelentenek.

Konkrét helyszíneken folyik a munka

Megvannak a konkrét helyszínek abban a hat budapesti kerületben (IV, VII, X, XVI, XVII, XX), ahol a REPLAN projekt csapatai elvégzik a célként kitűzött feladatokat.

Perényi Tamás, a BME Lakóépület-tervezési Tanszékének vezetője a kutatást finanszírozó Holcim Hungária Otthon Alapítvány október végén Budapesten tartott kuratóriumi ülésén elmondta, hogy elsősorban a helyismeret végett esett a választásuk Budapestre. Döntésüket a Fővárostól kapott támogatás is megerősítette. Rendelkezésükre bocsátották többek között azt a krízistérképet, amely alapul szolgált a hat leginkább problémás területtípus beazonosításához. A hat krízisterület együttesen jól reprezentálja az egész főváros lakhatási problémáit szociális és építészeti szempontból egyaránt. 

Élhető otthonok a belvárosi bulinegyedben

6csop.jpgA 6. csoport a kulturális és közösségi élet szempontjából vonzó, ám a lakhatási alternatívákat vizsgálva kritikus zónák építészeti és szociális problémáit tárja fel. A patinás bérházak központi elhelyezkedésük miatt a fiatalok és idősek körében egyaránt kedveltek. Gondot jelent viszont a lakások rossz térkihasználása, elrendezése és a környezeti adottságok. Az utcafronti lakásokat a sorra nyíló romkocsmák, szórakozóhelyek és más vendéglátóipari egységek okozta zajterhelés sújtja, míg az udvarra néző lakásoknál a kedvezőtlen benapozottság, a szűk udvarokra nyíló kilátás jelenik meg értékcsökkentő tényezőként. A bérházak lakóközössége a korcsoportot és szociális helyzetet tekintve meglehetősen heterogén, így egy a teljes épületet érintő beavatkozás építészeti és szociális szempontból sem egyszerű feladat.

Az 50-es 60-as évek lakótelepeinek újraértelmezése

5csop.jpgAz 5. csapat a szocreál romantika jegyeit hordozó, 2-4 emeletes, körfolyosós, magastetős téglaházakból álló lakótelepeket vizsgálja. Bár ezek a lakótelepek jellemzően kedvező fekvésűek – jelentősebb zöld terület öleli körül őket és közlekedési szempontból is jó elhelyezkedésűek – több szempontból mégis kritikus elemei a fővárosi lakásállománynak. A gyengeségek között említhetjük a lakások kis alapterületét és rossz elosztását. Szociológiai szempontból a lakosság elöregedése és a szegényedés jelenet gondot. Ez utóbbi az épületek állagromlásában is közre játszik, így az építészeti, társadalmi és gazdasági szempontok ötvözésével próbálnak megoldást találni az említett lakástípusok hosszú távú fenntarthatóságára.