Innovatív megoldások a városi lakásproblémákra

REPLAN

Aláírták a megállapodást a REPLAN résztvevői

2014. október 08. - REPLAN

A REPLAN kutatási program célja, hogy 6 építészeti és szociológiai szempontból kritikus fővárosi zónára innovatív, fenntartható megoldásokat dolgozzanak ki mintaprojektek formájában, szociológusok, közgazdászok és építészek formabontó együttműködéseként.

Az együttműködési megállapodást Fegyverneky Sándor a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumának elnöke és a BME részéről Perényi Tamás DLA a Lakóépület-tervezési Tanszék vezetője a nyár végén írták alá Budapesten. Ekler Dezső elismert építész vállalta a REPLAN szakmai felügyeletét.  A több hónapos kutatómunkát a Holcim Hungária Otthon Alapítvány finanszírozza.                         

 „Öröm Fegyverneky Sandor.jpgszámomra, hogy ebben a páratlanul sokoldalú összefogásban részt vehetek, hiszen szakmailag szép feladatról van szó, és az Alapítvány elnökeként  is tiszta szívből támogatom. Az ötlet gazdájaként remélem, hogy a kapott eredmények nem csak a résztvevők, de a Főváros számára is hasznos és a gyakorlatba átültethető tervekkel, javaslatokkal szolgálnak, melynek gyümölcsét a budapesti lakosság is élvezheti majd.” – Fegyverneky Sándor , a Holcim Hungária Otthon Alapítvány elnöke            

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://replankutatas.blog.hu/api/trackback/id/tr116769967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.